Kiszállítás igazolása – CMR

CMRMi a teendő akkor, ha több értékesítéshez kapcsolódó szállítmány megy ugyanazzal a fuvarral ugyanazon vevő részére? Hány CMR-t kell kiállítani ilyenkor a közösségi értékesítéshez?

Az adózó az értékesített termékeit maga szállítja le a közösségi vevőnek. Ugyanezen fuvarral a vevő kérésére elszállítja egy másik eladó ugyanezen vevő részére értékesített áruját is.

Ez azt jelenti, hogy az adózó a saját értékesítése tekintetében eladó és fuvarozó, a másik értékesítés esetében viszont „csak” fuvarozó.

Az, hogy ugyanazzal a szállítmánnyal két különböző értékes kerül elszállításra, nem jelenti azt, hogy elégséges egyetlen CMR kiállítása.

A két értékesítéshez önálló, külön-külön CMR-t szükséges kiállítani. Csak így lehet biztosítani azt is, hogy a CMR-t az értékesítésekhez megfelelően ki tudják tölteni, hiszen csak egy feladó feltüntetése lehetséges a nyomtatványon, a fentiekben vázolt szituációban viszont két eladó adatait kellene szerepeltetni.

Ettől eltérő az az eset, ha ugyanazon értékesítő és vevő között több értékesítés kerül leszállításra ugyanazzal a fuvarral.

Ez esetben elégséges egy CMR-t kitölteni. A több értékesítés és számla adatait ugyanis lehetőség van a CMR 6-12. rovataiban külön-külön szerepeltetni, így nincs akadálya a szállítmány megfelelő bizonylatolásának.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s