Korlátozott veszteségelhatárolás

tax2012-től jelentősen változott a veszteségelhatárolás lehetősége. Az elhatárolt veszteséget csak a veszteség figyelembe vétele nélkül számított adóalap maximum 50%-áig lehet felhasználni, s emellett egyéb feltételeket is szab a jogalkotó a korábbi évek elhatárolt adójának érvényesítéséhez.

A veszteségelhatárolás lényege, hogy a veszteséggel (negatív adóalappal) záruló üzleti év veszteségét a következő évek nyereségével szemben el lehet számolni, ezáltal a veszteségre jutó adót az elkövetkező években meg nem fizetésre kerülő társasági adó révén vissza lehet nyerni.  2012-ig a korábban veszteséges cég ha pozitív adóalappal zárta az adóévet, a korábban elhatárolt veszteségekkel akár nullázni is tudta az adófizetési kötelezettségét. 2012-től erre nincs lehetősége.

2012. óta az elhatárolt veszteséget csak a veszteség figyelembe vétele nélkül számított adóalap maximum 50%-áig lehet felhasználni.

Emellett további feltételeket is szab a jogalkotó bizonyos esetekre.  A jogutód társaság csak akkor jogosult az átalakulás útján átvett elhatárolt veszteség felhasználására, ha az átalakulás során benne közvetlen vagy közvetett többségi befolyást olyan tag, részvényes szerez (rendelkezik), amely vagy amelynek kapcsolt vállalkozása a jogelődben ilyen befolyással az átalakulás napját megelőző napon rendelkezett, és a jogutód társaság az átalakulást követő két adóévben a jogelőd által folytatott legalább egy tevékenységből bevételt, árbevételt szerez.

A cégvásárlással sem lehet automatikusan veszteség-felhasználási lehetőséget szerezni. A céget megvásárló társaság csak akkor jogosult felhasználni a veszteséget, ha
(1) az akvizíció piacszerzés (a társaság a tevékenységet legalább 2 évig folytatja és abból árbevételt szerez); vagy
(2) a cégvásárlás csoporton belüli (a többségi befolyást szerző a megelőző két adóévben folyamatosan kapcsolt viszonyban állt a társasággal); vagy
(3) a társaság vagy a többségi tulajdont szerző cég részvényei legalább részben tőzsdén forgalmazottak.

A korlátozások alól kivételt jelent, ha az adózó az átalakulást követő két adóéven belül jogutód nélkül megszűnik, ill., ha a jogelőd tevékenysége kizárólag vagyonkezelésre irányult.

Szükséges megjegyezni, hogy a szigorítás nem jelenti a korábbi évek elhatárolt vesztesége érvényesítésének korlátozását, “mindössze” az új szabályok miatt időben elhúzza azok érvényesíthetőségét.

A veszteségelhatárolás szabályainak módosítása nem érinti a jövedelem-minimum szerinti adóalap és adófizetési kötelezettséget továbbra sem, azonban a társasági adó alapjának legoptimálisabb meghatározása érdekében szükséges és célszerű is kalkulációkat készíteni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s